A három nyáron át húzódó Cesc-ügy múlt hétfőn végleg lezárult, Francesc Fábregas hazatért az Arsenalból, és azóta már be is mutatkozhatott régi-új csapatában. A katalán futballista néhány nappal ezelőtt adott interjút a Barça TV-nek, melyben beszélt az érzéseiről, múltról, jelenről, az egykori távozásáról, és a mostani visszatéréséről. Most mi is közöljük a beszélgetést teljes terjedelmében, két részben.

Az elmúlt hónapokban nagy volt rajtam a nyomás, ez mentálisan sokat kivesz az emberből, de most már minden rendben van, minden megoldódott, és roppant boldog vagyok, hogy ismét a Barça játékosa lehetek.

Gondolta volna korábban, hogy hazatérni ilyen nehéz lehet, hogy ilyen hosszan tarthat?

Ez részben az én hibám, amiért egykor elmentem. A legszebb álmaimban sem képzeltem, hogy valaha a Barça első csapatában játszhatok majd. Sem akkor, amikor még kicsi voltam, sem akkor, amikor már az Arsenalnál játszottam nem gondoltam, hogy átélhetek egy olyan napot, mint a múlt hétfői.

A bemutatása során elmondta, hogy Önnek Wenger olyan, mintha az apukája lenne. Megérti, hogy nagyon sok culé nem igazán becsüli mostanság Wengert?

Szerintem a róla itt kialakult kép téves. Az a tény, hogy most itt vagyok, az nagyon nagy százalékban neki köszönhető. Ő az, aki döntéseket hoz, aki azt mondta, hogy elmehetek. Ő vezette a tárgyalásokat is, szóval Wengernek köszönhetően vagyok ma a Barça játékosa.

Már nagyon sok idő elmúlt. Miért hagyta el 2003-ban a Barçát?

Azt láttam, hogy nincs esélyem eljutni az első csapatig. Xavi akkoriban még nagyon fiatal volt, Andrés is ott volt, és néhány játékosa az Ifiből valamint a Barça C-ből is, akik mind előttem jártak. Én csak azt láttam, hogy háttérbe szorulok. Ugyanakkor nagyon jól esett, hogy egy olyan angol csapat, mint az Arsenal érdeklődik irántam, és különösen jól esett, hogy az első csapatuk edzője, Arséne Wenger miattam halasztotta el a vakációját, hogy engem megnézhessen. 16 éves voltam, és a Barça Kadétben játszottam. Az a szakmai előrelépés, amit kínáltak számomra, brutális volt.

Tudjuk, hogy a Barça az élete klubja, de mégis, miért döntött most úgy, hogy visszatér?

Számomra könnyebb választás lett volna maradni az Arsenalnál. Én vagyok a kapitány, minden meccsen játszom, ott vagyunk a BL-ben, harcolunk címekért. Ha ezen múlna, vagy azon, hogy milyen versenytársakkal kerülök egy csapatba, talán most lenne a legrosszabb pillanat a visszatérésre. A kezdő tagságot itt nagyon drágán mérik, de szükségem volt egy új kihívásra az életemben. Úgy éreztem, hogy kicsit megcsömörlöttem, szükségem volt a környezetváltásra, egy különleges motivációra, hogy a legjobbat hozzam ki magamból.

Az Ön elszántsága csodálatos volt, ahogy a klub is nagy erőfeszítéseket tett a megszerzése érdekében. De elsősorban Guardiola volt az, aki kérte az átigazolását. Ez mit jelent Önnek?

Ez a legfontosabb. Tudom, hogy sokat tanulhatok Peptől és a csapattársaimtól. Tudom, hogy a legjobbat fogja kihozni belőlem, ráadásul számos taktikai és technikai területen fejlődhetek majd.

Tíz évvel ezelőtt azt gondolta, hogy nincs senki más a földön, aki olyan gyorsan tudna gondolkozni a pályán, mint Pep. Még ma is így gondolja, vagy Cesc már megelőzte őt?

Ugyan! Van még két játékos, akik hasonlóan gyorsan gondolkoznak, Xavi és Andrés, és ezt már bizonyították sokszor. Mindketten sztárok a pályán belül és azon kívül egyaránt. Pep számomra mindig példakép volt, de most ők ketten jelentik a viszonyítási alapot.

Hosszú évekkel ezelőtt Pep Önnek ajánlott egy mezt, amire azt írta: „Egy nap te leszel a Barça 4-ese”. Hogy is volt ez a történet?

A szüleim 13-14 éves koromban elváltak, mi pedig éppen egy tornára mentünk játszani. Már nem emlékszem biztosan, hogy Valladolidba vagy Olaszországba. Én viszont szomorú voltam a válásuk miatt, megviselt a dolog. És jött az akkori edzőm, Rodolf Borrell, egy csodálatos ember, aki azt mondta, hogy Pep megtudta a dolgot, és ezt a mezt ajándékozta nekem. Csodálatos egybeesés volt, igazi anekdota. A mezt az apukám őrzi, és egy óriási kincs a számomra.

Különleges generációhoz tartozik, a ’87-eshez. Játszhatott együtt Messivel és Piquével. Amikor kicsik voltak beszéltek arról, hogy valamikor majd eljuthatnak a Barça első csapatáig?

Nagyon jó eredményeink voltak a különböző bajnokságokban, remek csapatunk volt, és roppant egységesek voltunk. Életem legszebb évei voltak. De szerintem egyikünk sem gondolta volna, hogy egy napon majd együtt ott lehetünk az első csapatban.

Mi maradt meg abból a Cesc-ből, aki 16 évesen elment? Vagy ez a mai Cesc már Wenger „műve”?

Szerintem Cesc egy kicsit megváltozott. Néhány dologban biztosan fejlődtem, de a munkakedv a régi. És ez az, ami jobbá tesz napról napra. Mindig bennem van a vágy, hogy tanuljak. Nagy hiba azt gondolni, hogy már mindent tudsz, és jobb vagy, mint a többiek.

Folytatás következik...